Tegnap az otthoni Critical Mass tiszteletére én is biciklire pattantam. Na, ez jól hangzik, de az az igazság, hogy csillapíthatatlan vággyal gondoltam a K-Supermarket gumicukor készletére, úgyhogy felpattantam a bringára, és eltekertem a boltba. Csodálkoztam is, hogy olyan kevesen vannak, térültem-fordultam, és azt láttam, hogy furcsán le vannak engedve a boltban a hűtőpultok védőizéi, pedig az előbb még onnan vettem ki a májkrémet. Hm...lám, a mozgólépcsők is leálltak, biztos áramszünet van. De nem, az nem lehet, mert akkor a villany se égne.

Békésen válogattam a gumicukroknál, amikor egyre többet körözött mellettem egy egyenruhás eladó...éreztem, hogy valami nem stimmel, persze a pénztár után jöttem rá, hogy sikerült 17.55-kor beszambáznom a boltba, ami 18.00-kor zárt.

Mindenesetre jófejek voltak, és senki nem kísért a pénztárhoz, alig érezhetően gyakoroltak pressziót rám. :)))

Akkor mondjuk szívrohamot kaptam volna, ha már a zárt ajtókat találtam volna ott,mert irtó nagy szélben tekertem odáig, és a kezem is lefagyott a biciklin. És tényleg az tartott életben, hogy hamarosan azokat a finom gumicukrokat nyammoghatom!!!

A gumicukrot persze azóta megettem, és két határidővel viskodom egyszerre, tisztára, mint valami menő akciófilmben. :))

Egyre többet gondolok arra, hogy hamarabb hazamegyek. Így ugrana a Malévos jegyem, de wizzairrel TUrkuból mindenféle költséggel együtt 20 ezerből hazajutnék már a hónap közepén. Ez több szempontból jobb lenne: nekem is és másoknak is. Nem arról van szó, hogy meguntam itt, de már nagyon szeretnék hazamenni, újrakezdeni, és bizonyos dolgokat folytatni.