Tegnap érkeztem meg Tamperébe, eléggé lefárasztott az utazás. Budapestről repülővel mentem Helsinkibe, onnan pedig busz hozott el Tamperébe. A repülésnél is és a busznál is át kellett szállnom, úgyhogy azon is izgultam, hogy elérek-e időben mindent, de szerencsére sikerült. Sőt, még a csomagjaim sem keveredtek el pl. Dubai-ba, pedig a frankfurti repteret elnézve - ott kellett ugyanis átszállnom - nem csodálkoztam volna.

Előzetesen leleveleztem a finn tutorommal (buksisimogató), hogy felveszi helyettem a szobám kulcsát, úgyhogy legalább azért nem kellett még elrohannom a buszpályaudvarról 25 kilós csomagommal. És hát igen, órási mákom is volt Ferihegyen, mert a 20 kg-os limitet egyáltalán nem vették szigorúan a Lufthansánál, és nem kellett 50 euró pótdíjat fizetni (10 eurót kilónként, bár ez még mindig olcsóbb, mintha postán adnánk fel). Erre azért nem merek játszani legközelebb. :)

Egyébként iszonyú sok ember torlódott fel a security checknél január 4-én hétfőn reggel, gyakorlatilag minden járat teljesen tele volt, ünnepek után és hétfő reggel, el lehet képzelni, hogy milyen csigabiga-kanyargást nyomtunk ott le. Én persze ugye nem nagyon furakodtam, csak egyre jobban aggódtam, mikor 6.35-kor még mindig irdatlan messze voltam a fémdetektoros kapuktól, a gépen 6.55-kor indult. Egyszer csak nyílt egy "expressz sor", amit egy security-s nő nyitott egészen random alapon fel emberek előtt, szóltam neki, hogy 6.55-ös indulással nem engedne át ugyan-e mégis, de nem lehetett, mert állítólag mögöttem álltak a 6.45-ösök. Hiszi a piszi, mert erre pár pillanatra jött egy másik repteres nő, aki kiabálni kezdte, hogy frankfurti járatra jön-e valaki. Hát, mondjuk én nagyon szívesen, és akkor ellentmondást nem tűrően odaparancsolt egy kapuhoz. Na, ekkor már én is be voltam azért tojva, hogy elérem-e a gépet, úgyhogy pikk-pakk letudtam a security checket. Utolsó itthoni élmények egyike.

Mint már említettem, van nekem egy tutor diákom. Az igazat megvallva, nem is egy van, hanem rögtön négy.

Az úgy volt, hogy december elején már nagyon izgultam, hogy senki sem jelentkezett még Tamperéből, hogy simogassa a buksimat, szegény, elveszett, külföldi kisdiák buksiját. Úgyhogy akcióba lendültem: írtam én égre-földre az e-maileket, ennek köszönhetően jelenleg négy diák is van, aki hivatalosan vagy formálisan is buksisimogató. Csak eggyel találkoztam eddig, őt Emminek hívják, nagyon aranyos és segítőkész lány, kijött elém a buszpályaudvarra és felvette a szobám kulcsát is.

Itt Tamperében úgy van, hogy ha valakit felvesznek egy egyetemre, és nem akar lakást vagy szobát bérelni magánszemélytől, akkor van az úgynevezett TOAS, amely az egész városban rengeteg helyen fenntart egy csomó apartmant meg kollégiumszerű épületeket, és azokban kiadja a szobákat. Nekem 10 nm-es saját szobám van, benne ágy (párnával és paplannal plusz ágynemű), íróasztal, polc, ruhásszekrény, éjjeli szekrény, szék, tükör, szemetes, és mindezért 245 eurót fizetek havonta. Az internet benne van az árban, a kollégium a belváros közepén, 10 percre vagyok gyalog az egyetemtől, a buszpályaudvartól, az utca végén a vasútállomás, tehát totális kényelem. Internet van (wifi), ezért sem kell külön fizetni, ami még fontos, hogy a szinten a többiekkel közös a tusoló és a wc és persze a konyha. A házban van egy edzőterem is, a 3. emeleten van mosógép, és azt hiszem, hogy itt van a szauna, amit a lányok csütörtök esténként használhatnak 6-tól 9-ig. A fiúk meg kedden este.

Tegnap este elindultam feltérképezni a várost és megejteni az első bevásárlásomat. A szállásomtól két háznyira van egy kisbolt, úgyhogy ha valamire nagyon szükségem van, azt ott meg tudom venni. De nem olyan messze találtam egy szupermarketféleséget, K-market vagy valami ilyesmi a neve, sokféle áru van, és örömmel fedeztem fel az Euro shop nevű kvázi sajátmárkás cuccokat, amiken 3 éve a híres Simon-féle Dánia-Svédország-Norvégia körutazáson éltünk. :))

A kis kirándulásom után már végképp nagyon fáradt voltam, úgyhogy lefeküdtem aludni, de előtte még megszámoltam a sarkokat (köszönöm a figyelmeztetést!;) ).