Bár még nem kaptam hivatalos értesítést a dologról, de úgy tűnik, megszereztem az első finn kreditjeimet.

Ezen a héten tömbösítve volt az ún. Women and International Social Development órám, ahol összesen 6-an voltunk. Az előadó szociális munkás, a kanadai Manitoba Egyetemről jött vendégelőadóként.

Két csoportra lettünk osztva, és tök nagy mák, hogy Dianával és Editával hárman mi lettünk az a csoport, akikneka Srí Lankán található teaültetvényeken élő nők helyzetéről kellett egy kiselőadást összehozni.

Azt kell mondanom, hogy jól sikerült, és számomra is meglepő volt, hogy könnyebben tudtam angolul prezentálni, mint vártam. Persze ez nem azt jelenti, hogy tökéletesen beszéltem, de egyrészt jó érzés volt újra előadni - hiába, így tud rájönni az ember, hogy mennyire hiányzik neki a tanítás - , másrészt meg érdekes volt a téma is. Találtam egy egész jó 30 oldalas tanulmányt, és abból emeltem be pár dolgot.

Azért az előadónkról is essen pár szó, mert nem akármilyen életútja volt. Finnországban született, aztán 7 éves korában Kanadába költözött a család, ott járt iskolába, és saját bevallása szerint gyerek-finn nyelvet beszél. :) Szociális munkás diplomája lett, majd a Fülöp-szigetekre költözött, mert a Fülöp-szigeteki vidéki nők egészségügyi ellátórendszerhez fűződő viszonyát vizsgálta. Mivel interjúzni akart, megtanulta a helyi nyelvjárást, amit kb tényleg csak azon a településen tudott használni, ahol élt,máshol már más nyelvjárást beszéltek, és nem tudta megérteni. :)

Mostanában egy kínai nőkkel foglalkozó projectben van benne, és iszonyú érdekes kvalitatív módszert használnak (persze meg kell jegyezni, hogy aproject 3 millió kanadai dollárból gazdálkodik..., mondjuk 5 vagy 7 éves futamidő alatt, de akkor is). A módszer lényege, hogy falusi nőknek adtak egyszer használatos fényképezőgépeket, hogy készítsenek fényképeket az életükről, olyan dolgokról, amik fontosak a számukra, amit szeretnének megörökíteni stb. Egy csomó nő életében először látott akkor fényképezőgépet. A módszer neve photo voice. Az egész project lényege, hogy valahogyan jobban bevonja a nőket a gazdálkodásba, hogy megmutassa nekik, hogy van lehetőségük kitörni helyi szinten. A projectet a kínai Women's University-vel együtt csinálják, ott is képeznek szociális munkásokat, akik aztán mennek szépen a terepre. Tök érdekes a módszer is meg az egész project. A tanárunk mutatott fényképeket is, amelyeket ilyen kínai nők készítettek, és nagyon érdekes volt látni, hogy ők mit tartanak fontosnak az életükben. Aztán pár év múlva az első kör után visszamentek a kutatásvezetők, és azt látták, hogy  jópáran saját kis trafikot nyitottak a faluban vagy a piacon lett kis saját standjuk. Valami beindult. :)