Na jó, nagyon. Már napok óta érzem, hogy kezd az emberben átalakulni ez, hogy olyan ez az egész, mint egy nagy nemzetközi sítábor. Mert kezdenek hiányozni dolgok és személyek. Hiányoztok, Ti, akikkel nap mint érintkezem otthon. Hiányzik a környezetem, hiányoznak a személyes tárgyaim, a könyveim, hiányzik a lehetősége annak, hogy egyek egy jó kis sült kolbászt. Érted, utoljára a kolbászfesztiválon ettem októberben, no meg karácsonykor, de akkor is, a lehetősége hiányzik, nem feltétlenül az, hogy megtegyem.

Most például a Nagy Műhöz (=disszertáció, csak így fogok mostantől hivatkozni rá) kaptam otthonról segítséget, és annyira meghatott, hogy majdnem elbőgtem magam. Na mindegy. :)

Tudom, meg kell próbálnom arra koncentrálni, hogy mik azok a dolgok,amiket csak itt és csak most tudok megtenni, hiszen 4 és fél hónap múlva haza fogok menni végleg, és tudok enni sült kolbászt, ha akarok. De például befagyott hatalmas tavon aligha fogok sétálgatni például. :) Vagy 5 €-ért (kisebb vagyon!!!!) alig fogok Snowstorm nevű koktélt inni (iszonyú édes, sose próbáljátok ki!).