Szombaton egy órásit sétáltunk a városban, és elmentünk Pyynikkibe, ami az itteni Normafa kb. Gyönyörű hely, csak sajnos felhős volt az ég, így nem olyan szikrázó napsütésben sétáltunk, mint az első héten.

Ahogy tartottunk a helyszín felé, betértünk egy használtcikk kereskedésbe, amiről már egyszer meséltem. Ruhákon kívül mindenféle cuccok vannak benne, és így bukkantunk rá ott egy pár 39-es csehszlovák női korcsolyára 5 euróért. Nagyon szemeztem vele, egészen jó állapotban volt ahhoz képest, hogy még ha a csehszlovák ipar utolsó termékei között is született, legalább 19-20 éves. De nem, ott még nem győztem meg magam, hogy megvegyem, hiszen korcsolyázni nem tudok. De nagyon belefészkelte az agyamba magát a gondolat, hogy akár még a jövőben kezdhetnék vele valamit...

Szintén Pyynikki felé betértünk abba a kis kávézóba, ahol egyszer az egyik tutorommal meg egy litván lánnyal voltam. Vasárnap délután volt, és a hely tömve volt családokkal, beszélgető barátokkal, párokkal. Itunk tejet, kakaót, és ettünk egy egészenfinom süteményt, a magyar képviselőfánkhoz tudnám hasonlítani, csak krémesebb cucc van benne, no meg persze erdei gyümölcsös lekvár.

A sétánk végére nagyon elfáradtunk, mert tényleg elég szép távot tettünk meg 3-4 óra alatt. Hazafelé egy hatalmas és ingyenes korcsolyapályába botlottunk kb. 25-30 percre a kolitól. Csak azt láttuk, hogy egy elkerített pálya ki van világítva, belestünk, és vasárnap délután ott korizott egy csomó ember. Illetve nem olyan sok, mert egyáltalán nem volt tömeg a jégen. Irtó jól nézett ki, egyedül a kis forralt borozó, teázó cucc hiányzott mellőle. De nagyon meglepődtünk, hogy ingyen van az egész. Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem vettem meg a korit, szerintem nyomban nekiláttam volna csúszni.

Este a koliban bemuattam VIP-nek a lányokat, akik aznap tértek haza Lappföldről. Zoe nagyon finom almáspitét készített. Miközben az egyik srác gyakorlatilag elszenesítette az ötödik emeleti sütő falát, és igen komoly füstcsíkok jöttek ki a sütőből minden egyes alkalommal, mikor éppen kinyitotta valaki az ajtaját.

Hétfőn elhatároztam, hogy megveszem azt a korcsolyát 5 euróért, mert kb ennyibe kerülhet az is, ha csak egy alkalommal bérlem, és megpróbálok megtanulni korcsolyázni. Mivel a VIP tud, ezért felajánlotta, hogy megtanít.

Minden nap bizakodva lestük az időt, hogy vajon elég tiszta-e ahhoz, hogy elmenjünk a nagy kilátóba, de sajnos szinte minden nap havazott vagy csak felhős volt az ég és ködös az idő, így ezt most elhalasztottuk. Hétfőn viszont első utunk a használtcikk kereskedésbe vezetett,  felróbáltam a korcsolyát, és tökéletesen passzolt a lábamra. Nem volt kérdés, hogy megveszem. Aztán elmentünk erre az előbb említett koripályára, és nekiálltunk a korcsolyázásnak.

Nagyon izgultam, hogy vajon sikerül-e. Abba a típusba tartozom, akinek muszáj, hogy sikerélménye legyen egy tanulási folyamat elején, különben feladja. Nagyon vicces volt, szerencsére nagy eséseim nem voltak az elején, csak párszor éltem át, hogy milyen, amikor a lábaim jóval előrébb csúsznak, mint a testem, ilyenkor vinnyogva röhögve feküdtem a földön. :) Azaz a jégen.

Épp a második köröm elején jártam, és már csak egy kézzel kapaszkodtam kiváló tanárom karjába, amikor jött egy pár fős gyerekcsoport, és az egyik kislány (olyan 6 éves lehetett) megpróbált tanítgatni angolul, hogy hogyan forduljak meg minden. Mondtam neki, hogy nagyon aranyos, de egyelőre szeretnék élve körbecsúszni még egyszer a pályán, a kanyarodás majd később jöhet. Szegény egyébként utána párszor akkorát nyekkent, hogy csak na. A harmadik körben már igyekeztem irányítani a lábaim és a mozgásom, de hát ez nem egyszerű, egyelőre tényleg örülök annak, ha meg tudok állni egy-egy ilyen kanyarodási kísérlettel. :) De nagyon élvezem a korcsolyázást, bár azt nem értem, hogy az a recés akármi minek kell az orrára, amikor az pontosan arra jó, hogy baromi nagyokat essek vele, erre volt is példa. Viszont be kell vallanom, hogy a jégről való feltápászkodás technikáját azt pont ettől a kislánytól lestem el. Sosem szégyen újat tanulni mástól! :)

Este aztán nagy feladatba fogtunk. Még előző este megígértük a lányoknak, hogy készítünk nekik egy hagyományos magyar ételt, és választásunk a paprikás krumplira esett. Piros paprikát otthonról hozott a VIP, úgyhogy erre sem volt gondunk, de egyébként mintha láttam volna itt a boltban is a fűszerek között, de hát az biztos nem ugyanolyan!!! Délután bevásároltunk, persze kolbászt nem találtunk, csak brutálisan drágán egyfajta egzotikus ételként (belegondoltam, hogy otthon a csabaiaknak ide kéne exportálni kolbászt!), úgyhogy maradt a virsli húsnak bele. Egyedül nagyon nehezen oldottam volna meg a dolgot, pedig jó kis receptet is kaptam hozzá, ugye. (Köszi Gizike!!) De nagyon szuper volt a hangulat, egyszerre két fazékban főztük a dolgokat, és a hagymához egyébként egy kis bacont is tettünk, ami egészen jó ízt kölcsönzött a paprikás krumplinak. Ja, persze a boltban fekete őrölt bors helyett sikerült őrölt szegfűszeget vásárolni, mert csak finnül meg svédül volt a zacskón rajta a név, és nem volt ilyen átlátszó csomagolásban, és mi nagyon próbáltuk kilogikázni, hogy melyik szó mit jelenthet...nem sikerült. :) Szerencsére Dianának volt borsa, úgyhogy meg is mentette a kaját.

Azt kell mondjam, hogy jól sikerült a dolog. Ette ezt orosz, litván, lett, brit, kínai, német, cseh, magyar és mindenkinek ízlett. Vettünk hozzá egy kis savanyúságot is, teljesen jó volt. No és hát persze az az üveg Irsai, ami szintén otthonról érkezett. :) Nagyon-nagyon ki voltam már éhezve igazi hazai ízekre, be kell vallanom. És ez most a gyomromnak és a lelkemnek is nagyon jó volt. Utána a többiekkel még kilátogattunk egy igen közeli koripályára, ami valószínűleg éjjel-nappal használható, mivel kerítés nincs, viszont őrködés sincs, jó, este már nincs kivilágítva, de a szomszédos utakról meg a lakótelepekről beszűrődik annyi fény, hogy láss. Nagyon megőrültem neki, mivel tényleg nagyon közel van, az egyetemtől 5 perc, innen a koliból 15 perc legfeljebb, úgyhogy el is határoztam, hogy ide fogok járni, esetleg a hétvégén kimegyek a nagy pályára.

És egyszerűen elképesztően szuper, hogy ezek a pályák ingyenesek. Azt hiszem, hogy Tamperében a szabadtéri pályákért nagyon ritkán kell fizetni, a fedett pályákon kérnek belépőt leginkább.  Pedig a szabadtéri pályákat is takarítják meg minden. Ezek a szabadtéri pályák amúgy nyáron focipályaként funkcionálnak.

Kedden továbbra sem volt alkalmas az idő arra, hogy kilátózzunk, helyette elmentünk a Lenin Múzeumba. Nem kell egy nagy dologra gondolni, összesen két pici kis terem volt, sok vitrinnel, idézetekkel meg fotókkal, de azért elég alaposan össze volt szedve minden tudnivaló. Nagyon érdekes volt látni, hogy itt Finnországban hogyan gondolkodnak Leninről, meg milyen dolgokat akarnak róla bemutatni. Este aztán még elhívtak minket a lányok a közeli karaoke bárba, ahol többedmagammal elénekeltem Tom Jones Sexbomb című számát, és erről több szót nem is szeretnék szólni.

Nem volt sok időnk aludni, a busz ugyanis ma reggel 5-kor kegyetlenül visszavitte a VIP-t Helsinkibe, hogy onnan repüljön haza egyenesen dolgozni. Iszonyú aktív és élményekben gazdag napokat hagytunk magunk mögött, de azért be kell vallani, hogy ebbe az elbúcsúzkodás-dologba nem igazán lehet belejönni. :-S De nem szomorkodom, hiszen rengeteg dolgom van, úgyhogy azokkal el tudom magam foglalni szerencsére. :)  És különben is, 49 nap múlva újra látjuk egymást, ugye, mi az nekem...ó jaj.