Ma kiderült, hogy Amanda, az amerikai csaj, akin egyébként állandóan hokimez van, szóval ő imádja a Kinder csokoládét, és német rokonok küldik neki sok más édességgel együtt postai bélelt borítékban. Mert Ámerikában nincs ilyen csoki.
Úgyhogy megvan az első dolog, ami után egy amerikai ácsingózik, mi meg dúskálunk benne.
Ma egyébként a finnek csend iránti tiszteletének veszélyes oldalát tapasztaltam meg, amikor jöttem haza az egyetemről, és majdnem elütött egy biciklis. Nem, nem csenget, nem szól, hogy mögöttem van és jönne (direkt megnéztem: csengője és szája is van, használhatná), hanem manőverezik és utolsó utáni pillanatban bevág.
Csöngessetek, finnek!!!
Amúgy nem történik semmi különös. Rémlik, hogy félálomban megszólalt a tűzriasztó, de tekintve, hogy az ötödik emeleti konyhában legalább 3 hete kifolyt az egyik kínai srác sült kacsájának a zsírja a sütőben, ami azóta masszívan ég és füstöl, ha valaki beindítja a sütőt, egyszerűen nem tudom komolyan venni a tűzriasztást 11.30 és 14.00 között. Továbbá este a vacsoraidőben.
Hangulatom amúgy szar, de olyan igazán nagyon, amit leginkább Magyarország 1990-es népszámlálási adatainak, azon belül is a lakosság iskolai végzettségének és a KSH kategorizálásának tudom be. Egyszer valaki tényleg felvilágosíthatna arról, hogy miért pont olyan kategóriákban teszik közzé az adatokat, amilyenekben. Nem, itt már nem puffogok ezen tovább.
Utolsó kommentek