ápr
8

Bike

| Szerző: gigoca | 4:04 pm

Megkaparintottam Mirkó biciklijét. Ma jöttem rá, hogy hónapokig tévedésben éltem azt illetően, hogy melyik is Mirkó biciklije. Mert bizony Lappinkaariban két Jupiter márkájú bicikli is volt, és amit eddig a biciklimnek hittem, annak a lakatját nem nyitotta a kulcs, amit Mirkó múlt héten adott.

Szóval elolvadt a hó, és a hó alól előkerült a másik, immár valós Jupiter bringa.

Nem szépítem, borzasztó állapotban volt a járgány. Lapos kerekek, elképesztően hangos fék, esküszöm, ha meghúzom, három sarokkal arrébb is hallják, hogy érkezem, és a legszebb: az ülés.

Na most az üléssel az a helyzet, hogy itt-ott kivan szakadva, és a hólét alaposan beszívta a szivacs. Úgyhogy amikor először ráültem, gejzírként tört elő az ülésből az elmúlt hónapok leve, jókora foltot okozva ezzel a fenekemen. Nem viccelek, csöpögött a víz az ülésről, ahogy tekertem.

Na, itt szálltam le először és kezdtem nyomkodni vadul az ülést, hogy jöjjön ki belőle annyi víz, amennyi lehetséges.

A hosszabb távú használathoz pumpa kell, ez nem is kérdés. Először egy használtcikk boltba mentem be, hátha találok pumpát olcsón, de nem volt. Aztán végül a város központjában lévő nagy Skála-szerű boltba mentem, és a biciklis részlegnél kerestem pumpát.

Találtam is. Igen ám, de először nem értettem, hogyan is működik. Az egész ugyanis egy pumpacső volt, olyan kis vezeték nélkül. Először azt hittem, hogy azt is külön kell venni, de nem kell, hanem a csövet kell egyszerűen rárakni a szelepre, és mehet is a pumpálás. Megvettem ezt a csodát 4 euróért, és csak reménykedtem, hogy jó lesz a szelepre ez az akármi. Megsemmisülni inkább elgurítottam a bringát egy kies utcába, hogy azért mégse a helyi Váci utcának megfelelő helyen égessem magam, hogy nem tudok felpumpálni egy rozoga biciklit, de láss csodát, működött. Igaz, először totál leeresztett a gumi, mert össze-vissza tekergettem a szelepet, közben jókat röhögtem magamon, hogy ennyire béna nem lehetek, de aztán minden sikerült, és büszkén tekertem haza a járgánnyal.

Meg is mutattam a lányoknak, jókat röhögtek rajtam.

Csodálatos idő volt ma, nyitott kabátban sétáltam, szabályosan melegem volt. Csináltam pár fotót, hamarosan feltöltöm őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://ancsatampereben.blog.hu/api/trackback/id/tr251904862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidra84 2010.04.09. 09:44:15

első. nekem nincs biciklim

keria 2010.04.12. 18:27:46

Ancsa, arra nem gondoltál, hogy egy benzinkútnál felfújod a kerekét? :)

Ha spéci bringaszelepe van, akkor arra lehet venni egy réz átalakítót (kb. 2 centi hosszú csődarab), itthon 200 forint.

gigoca 2010.04.12. 19:42:09

@keria: Lóci is írta már, és de, gondoltam rá, csak rohadtul nem értek hozzá, hogy milyen mennyiségű levegőt eresztek bele egy hirtelen mozdulattal, és nem akartam, hogy rögtön szétrobbantsam a gumit. :)

keria 2010.04.13. 23:18:51

Én se értettem hozzá, aztán valaki elmondta, hogy nagyon keményre kell fújni (az autót 2-3 bar körül, a bringakereket 6 bar körülire), de azért még egyszerűbb, mert rá van írva "max inflation" címmel :)
süti beállítások módosítása