Rettentő vicces, amikor az ember egy új közegbe csöppenve megpróbálja megtalálni a lehetséges kapaszkodókat, bármit, amire azt tudja mondani, hogy na, ez végre ismerős, ezt végre ismerem. Valami ilyesmi lehet az, amikor idegenekben egyszer csak elkezdi felfedezni az itthon hagyott barátait, ismerőseit. Fanda, az egyik cseh srác például baromira emlékeztet Johnnyra (szia Johnny!): magas, vékony és könnyű rávenni bármire (ahogyan egyszer Petike jellemezte Johnnyt). A gesztusaik is nagyon hasonlóak ám! :)

Meg vicces ez az egész, ahogyan összeterelődik ez a sok ember, és mindenki próbálja a legjobb, leglazább arcát mutatni.

Továbbra is azt érzem, hogy koravén vagyok én már az ilyen jellegű dolgokhoz. Tegnap és ma is volt egy kis buli, a mai azért nagyobb kaliberű, de a latin félóra (ami minden diszkó kötelező kelléke itt is) 60. perce után úgy éreztük, ideje lelépni haza. Azért én is készítettem pár fotót, itt megnézhetőek. :)