Ma elmentünk abba az indiai étterembe, ahová kaptunk 10 eurót érő kupont tegnap a Holi ünnepségen. Francesca és Alberto mellett Pasqualina, egy francia lány is velünk jött.

Hatalmas adagot kaptunk, és nagyon finom volt a kaja, de meg ne kérdezzétek, hogy mit ettem, mert nem tudom! Csináltam fotót, majd felrakom. :)

Nagyon jókat nevettünk evés közben, felidéztük a tegnap estét, és nagyon jókat szórakoztam azon, ahogy az olaszok bátran és egyenesen, de ugyanakkor viccesen kifejtették, hogy mennyire borzalmasnak tartották a tegnapi műsort. Szerintem nem volt ennyire vészes, de tény, hogy volt min mosolyogni. Amikor az utolsó táncszámot bejelentették a 2 órás műsor végén, Alberto száját elhagyta egy félhangos No way!, és úgy menekült ki az előadóteremből, mintha üldöznék. :))

A műsorvezető többször közölte, hogy a hangoskodó gyerekeket vigyék ki a szülők a teremből, ennek az lett a következménye, hogy vagy befogott szájú gyerekeket vonszoltak ki a finn vagy indiai szülők, és a gyerek a szülő kezein keresztül ordította, hogy már pedig ő akkor is rohangászni akar, vagy pedig az történt, hogy a szülők inkább szabad utat adtak a gyerekeknek, akik szépen föl s alá nyargalásztak a teremben, sőőőőt! Az utolsó zenei előadás előtt a műsorvezető külön megkért mindenkit, hogy tényleg maradjunk nyugton meg csendben, mert olyan műsorszám kezdődik, ami nagy koncentrációt igényel. Ehhez képest az egyik kisgyerek éppen a szám közepén mászott fel a lépcsőn a színpadra.

Az utolsó produkció alatt pedig bezárták a terem ajtaját, és egy fickó rémülten próbálta meg kinyitni, de nem ment, úgy rángatta, mint aki attól félt, hogy elevenen megnyúzzák. Francesca elárulta, hogy ezen a ponton komolyan megijedt, hogy az életben nem jutunk ki a teremből.

Nekem mondjuk érdekes volt ez a műsor, bár tény, hogy picit hosszú. De nagyon durva volt látni, hogy a táncosnő az egyik számban mennyire kontrollálja a testét, hogy tudtam, hogy annak a kéznek milliméterre ott kell lennie, és nem máshol.